
Galéria
A második emeleti 42 négyzetméteres egyterű stúdiólakás bejárattal szemben levő, utcai fele önálló erkelyre nyílik, amely a ház medencéjére néz, illetve a város feletti esőerdei hegyekre.
A balkon üvegajtaja széles képet mutat a kifelé bámészkodónak a kertvárosi környékről és a város feletti területből is.
A unit belső felének bal oldalán a zárt fürdőszobában hagyományos fürdőkádat, illetve a kádhoz zuhanyt alakítottak ki. Itt, a folyosói oldalhoz emelt széles ablakkal kapcsolódó helyiségben találjuk a wc-t és a mosdót, mellette széles pakoló felülettel. A szennyessel érdemes a helyi szokások szerint elmenni a legközelebbi, hosszan nyitva tartó mosodába (ez a laundry a Sheridan streeten van, párszáz méterre a városközpont felé) ahol nagy teljesítményű mosó- és szárítógépekkel akár egy bevásárlással egyidejűleg elintézhető a mosás, tudniillik a unithoz legközelebbi közért is itt van. Ugyanitt találunk többféle büfét – már a szűkebb környéken is megjelenik a város multikulturális közegének gazdagsága.
Az egyterű helységben életszerű praktikussággal rengeteg funkció működik: a két duplaágyból és az étkezőasztaltól látható a falra szerelt tv, amely alá akár íróasztalként, akár két személynek reggeliző asztalként is használható felületet szereltek. Ez már karnyújtásnyira van az annak idején amerikai konyhának elnevezett saroktól, amelyben kétlapos tűzhely, sütő, mosogató, elektromos kenyérpirító, vízforraló, fritőz, mikró, s persze edények, illetve néhány konyhai alapanyag van könnyen használható elhelyezésben. A helység jól belakható akár hosszabb időre is az ügyesen használható térben, mert természetesen a fentieken túl mélyhűtős hűtőszekrény illetve a ruháknak szekrény, bőröndtartó, éjjeli szekrény, olvasólámpa is rendelkezésre áll.
A lakás klímája két plafonra szerelt ventillátorral és a légkondicionálóval szabályozható, egyébként a helyi adottságok szerint inkább hűvös a fekvése miatt. Ezen kívül a lépcsőház közepén egy kis élő kert van, ami ugyancsak jót tesz a hőszabályozásnak, illetve a ház mellett, körben több fa is szerepet játszik a hőingadozás enyhítésében. Itt a reggeli és esti fényváltás szokatlanul éles – az egyenlítő közelsége miatt –, de amikor fent van a nap, a lakás kellemesen világos.
Kód:
Elérhető opciók
foglaláshoz szükséges információk
Kosárba teszem